Címlap » Magazin » A buharai hölgybazárban

 
 

A buharai hölgybazárban

 

Jelentkezés, kapcsolat



UTAZÁSI FELTÉTELEK



ELEKTRONIKUS HÍRLEVÉL

Archívumok

A dualizmus kori magyar keletkutatók közül többen is beszámoltak a közép-ázsiai bazárok világáról. Vámbéry Ármin (1832 – 1913) élvezetes leírásokat készített a megannyi nyelvű bazárok forgatagáról, Almásy György (1867 – 1933) pedig 38 oldalnyi (!) külön fejezetet szentelt „A közép-ázsia bazárok” címmel a témának Vándorutam Ázsia szívébe c. 1903-ban kiadott munkájában. A leírások és Almásy fotóinak sokaságát áttekintve csak egy dolgot keresünk hiába: a szebbik nem képviselőit. Hölgyek sohasem tartózkodtak a bazárban. Társadalmi hovatartozástól függetlenül – a nők nem lépték át a bazárok kapuit.

Az utóbbi évtizedekben azután „kifordult a világ” még a hagyományait oly erősen megtartani tudó – vagy próbáló keleten is. A néhai Selyemút közép-ázsiai bazárjainak működtetésében is egyre jelentősebb szerepet játszanak a nők. Sőt! Úgy tűnik a hölgyek átvették a színes forgatag irányítását.

A dédnagyanyák ideje

„Az utolsó kánok idején (1921-ig) dédnagyanyám sok terítőt készített a cári tisztviselők feleségeinek. Kereskedő vitte el a terítőt a háztól, így eszébe sem jutott, hogy a bazárba vigye eladásra… illetve, ha eszébe is jutott volna, bőven akadtak idősebb asszonyok, akik emlékeztessék, hogy nőnek nincs keresnivalója a bazárban” meséli Khívában az egyik néptánc csoport vezetője, aki mellesleg napközben korhű ruhákban mesél az arra járó turistáknak – a „dédnagyanyák idejéről”, ahogy fogalmaz.

„A khívai lányok egész napjukat a házak belső udvaraiban töltötték, az édesanyák felügyelete alatt. Többféle magyarázat is van arra, miért nem voltak a vályogházak külső falain ablakok – s csak az egyik indok a széplányok féltése… A belső udvaron zajló élet meglepően élénk volt. Gyümölcsfák, szőlő, konyhakerti növények minden belső udvarban akadtak, mint ahogy akadnak ma is. Az utcára főleg vízért vagy a mecsetbe menet ment az ember leánya. A fiatal feleség mindig a vőlegény házába került. A vőlegény szülei jelentős summát fizettek a dolgos kezeket vesztő lányos szülőknek. Az újonnan hozott feleség életét a férj édesanyja határozta meg. Kedves szerint” meséli a tánckar vezetője, miközben 3-4 percenként fel kell vennie, szinte állandóan csörgő mobilját. „Elnézést, de a szervezők és a táncosok is állandóan engem hívnak. Tavasszal minden este több fellépésünk is van, és hát én vagyok a menedzser is többek között az utóbbi 3 évben.” fűzi be a főtémától erősen eltérő megjegyzést.

„A szovjet időkben valami miatt igen fontosnak tartották, hogy a nők is gyárakban dolgozzanak. Üzemeket építettünk, ahol munkásokká formálták a feleségeket és leányokat. A sors már csak olyan, hogy mire a nők is bejuthattak a bazárba…, ott már nem lehetett kapni semmit… Elűzték a kán családját, s ezzel együtt a modern jövő unos – untalan ismételgetett ígéretei közepette felszámolták a szokásokat, de még a szép ruhákat is. Szinte mindeggyé vált, hogy mi vagy, férfi vagy nő – úgyis ugyanazt a munkaköpenyt hordtuk…” foglalja össze a tánccsoport vezetője az 50-es éveket, velősen, a maga módján.

A mai üzbég bazárban

Üzbegisztán három évtizedes függetlensége során szép eredményeket ért el a múlt összetört cserepeinek összeillesztésében. Újra indult az élet a bazárban, de ennek az új életnek a főszereplői immár a hölgyek. Ami másfél évezreden át elképzelhetetlen lett volna – mára nem csak a vásárlók, de a legtöbb árus (a teaházaktól az aranybecsüsökig…) is – NŐ.

„Tényleg megfordult a világ” mondja Rusztam Akzamov, a Buharában élő művészettörténész. „A konyhák zárt világából kilépve, ma már nők a kiszolgálók a teázóktól – a lacikonyhákig. (Vezető szerepüket persze közben a konyhákban is megtartották…) Türelmesebbek, kedvesebbek mint mi, s szinte minden esetben jobb az empátiás készségük. Persze, hogy szívesebben fogadnak el minden falatot tőlük, a nők, férfiak, gyerekek – de még a franciák és más külföldiek is… ” folytatja Rusztam.

A bazárokban évszázados hagyományokra épül a mozgó ételárusítás. Ma a szakácsnő-árusok a babakocsikat alakítják át (nem kevés leleményességgel) húsos- és mártásos melegpultokká. A helybe hozott falatokból életkortól és rangtól függetlenül, mindenki vásárol olykor – olykor. Az ízletes falatok ára Magyarországon elképzelhetetlenül alacsony: 250 – 280,-Ft-nak megfelelő összegből szinte korlátlan mennyiségben fogyaszthatnak az utcai ügyfelek.

„A selyem vagy kelme üzemek tulajdonosai, a gépkezelők vagy a sofőrök még sokszor férfiak, de a vevők számára mára megszokottá vált, hogy az eladók és üzletvezetők, szinte minden esetben az üzletasszonyok” magyarázza Sanubar Sharifova, egy népművészeti termékeket és termelőket is bemutató programokat szervező utazási iroda (női) beutaztató referense.

A kelme üzletek világában egy perc sem megy veszendőbe. Mindig van mit megvitatni – s ha nem lenne, előkerül a horgoló vagy kötőtű. „A mindenféle külföldről érkező turisták rendszeresen kérdezgetik, hogy kínai készruhákat árusítunk-e…” mondja afféle méltatlankodással az egyik butik tulajdonosa. „Miért származna onnan? Hogyan kerülne onnan – ide?” teszi hozzá. „Itt helyben és most is… a „látványkötödémben” is éppen egy szép darabot készítek. A vevői természet már csak ilyen: A helyben varrt ruhákért még 1-2 nap elteltével is visszajönnek a vásárlók. A francia meg még más külföldi nők is…” folytatja.

Khívától – Buharán és Szamarkandon át Taskentig a selyem- és textilipari termékek árusítása mára női foglalkozássá vált.

Aranybecsüsök kora

„Én már úgy nőttem fel, hogy hozzászoktam a szebbik nem egyre inkább fokozódó jelenlétéhez a bazárokban” tárja elénk 36 életéve tapasztalatait Rusztam Akzamov, a fiatal művészettörténész. „A szerepcsere talán akkor vált véglegessé, amikor eltűntek az utolsó aranybecsüsök is. Úgy értem a férfi aranybecsüsök…” fűzi még hozzá.

„Az ékszer üzlet a Próféta (Mohamed) kora óta a férfiak szakterülete volt. Most pedig tessék, nem ismerek egyetlen férfi aranybecsüst sem a buharai bazárban.” magyarázza, folytatásként hosszan keresve, felpiszkálgatva a szociológiai és társadalmi okfejtéseket.

A Magyarországról érkező látogatóban pedig lassan megfogalmazódik a felismerés: Immár a keleti bazárok világában is – ahol több mint egy évezreden át nem csendülhetett fel a női hang – beköszöntött az új időszámítás.

* * *

Szöveg és kép: Gőgös Norbert

Kép: ifj. Kerekes László