Az Al-Dunától – a Duna-deltáig

 

(Bácska – Vaskapu – Munténia – Dobrudzsa – Déli-Kárpátok)
Szerbia – Románia körutazás, bácskai és erdélyi magyar históriával 

Időpont: 2018. szeptember 24 – október 4.
Utazás: 50 fős autóbusszal
Szállás: 3*** szállodák 2 ágyas szobáiban
Ellátás: Reggeli és vacsora, 1 alkalommal hal piknik a Duna-deltában
Létszám: 46 fő + 1 fő szakvezető + 1 fő tudományos vendég

 Tudományos vendég: Dr. Kubassek János, a Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója

 A Vaskapu festői vidékétől – a Fekete-tenger partjaira vezet balkáni körutazás sorozatunk utolsó fejezete. A Djerdap Nemzeti Park hegyeiben tett, egész napos főgerinc sétánk során „légi felvételeket” készíthetünk a Duna legvadabb, hömpölygő szorosairól, hogy néhány nappal később, két alkalommal is hajózzunk Európa legtermészetesebben megőrzött, UNESCO világörökségi védelem alatt álló deltavidékén – a sokszor emlegetett, mégis olyannyira ismeretlen Duna-deltában. Alapításunk óta első alkalommal, eljutunk Bukarestbe (!)  – majd a Déli-Kárpátokon át vezető szakaszon beköszönünk néhány már jól ismert, „hazai” helyszínre is, mint Törcsvár vára, Brassó óvárosa, vagy az egyedien vadregényes Transzfogarasi út.  

 1. nap: Szecessziós séta Szabadkán; Nándorfehérvár 2018.

Indulás reggel 6:00 órakor Budapestről, a Blaha Lujza tér buszparkolójából. További felszállási lehetőségek az M5 autópálya érintett benzinkútjainál. A határ átlépése után rövid utazás Szabadkára. Látogatás a városházán majd séta, helyi magyar idegenvezető házigazdánkkal a közelmúltban felújított, csodaszép zsinagógához. Történetek a Boldog békeidőkről, amikor a város volt a magyarországi szecesszió egyik vezető kulturális központja. Továbbutazás Belgrádba, az egykori Nándorfehérvárra. A Hunyadi János dicsőségét hirdető vár bejárása, az északi parton emelkedő  zimonyi Millennium-torony beazonosítása, majd szabad program.

Éj Belgrádban

2. nap: Belgrádból a Vaskapuhoz

Reggeli után látogatás a gigászi méretű Szent Száva Katedrálisban, Szerbia és az ortodox világ talán legnagyobb egyházi építményében. Ismerkedés a katedrális – s az épület által, egész Szerbia kaotikus múltjával és XX. századi eseményeivel. (Az eredeti Szent Száva templomot Szinán Pasa seregei égették fel 1595-ben – azóta tervezték az építmény helyreállítását – amit azonban évszázadok konfliktusai akadályoztak, egészen napjainkig).   Továbbutazás az évek óta felújítás alatt álló Galambóc csipkés várfalaihoz. A vár sok száz éves históriáinak felelevenítése, különös tekintettel az 1428. májusi ostromra, s hogy hogyan mentette meg Zsigmond királyt Rozgonyi Istvánné – II. Murád szultán seregeinek elsöprő rohamában. Az Al-Dunánál elesett Kinizsi Pál, Magyarország legharciasabb- és legismertebb országbírója életének áttekintése. Séta Lepenski Vir csodaszép parkjában, az északi oldal hegyeinek fotózásával. Ismertető a XIX. századi folyamszabályozási munkálatokról, Széchenyi István gróf és Baross Gábor kiemelkedő szerepéről, néhány korabeli fotó és forrás alapján. A Vaskapu topográfiájának áttekintése, a fontosabb folyamszakaszok és hegyek beazonosításával. Késő délután rövid séta Donji Milanovac parkjában és kikötőjében. Rendelkezésre álló időtől függően látogatás a Porecska-torkolatnál. A másnapi séták rövid ismertetése vacsora közben.

Éj a Vaskapunál

 3. nap: A Vaskapu „madártávlatból”

Reggeli után elindulás első, rövidke sétánkra busszal. Menet közben vázlatos áttekintés Szerbia legszebb nemzeti parkjairól.

1./ Kovilovo kilátó séta: A Djerdjap Nemzeti Park legkönnyebb, emelkedő nélküli séta útvonala az összességében 4 km hosszúságú (398 m magasról induló – és 358 m magasra érkező) „Kovilovo kör”. A séta végpontjáról 25 km hosszúságban látható be a Donjomilanovacka kotlina, s a benne hömpölygő, 2 km széles (!) folyam. Visszatérés buszunkhoz majd rövid utazás 2 sétánk kiindulópontjára.

2./ Veliki Strbac séta: A 89 m magasságból induló, egy irányban 7,6 km hosszúságú séta „teteje” 768 m, vagyis a szintkülönbség 690 m. A lassan emelkedő, jelzett útvonal a nemzeti park legszebb tölgyerdőin át vezet fel az egyedi kilátást nyújtó Nagy Strbac csúcsra. A Teleki zászló kitűzése, csoportkép, illetve „légi-felvétel” sorozat készítése. Pihenő, majd aláereszkedés buszunkhoz. A szálloda wellness részlegének élvezete napestig.

Éj a Vaskapunál

4. nap: Hol is van Munténia?; Ez az egy út Bukarestbe vezet

Korai reggeli után utazás a Vaskapu erőművekhez. Átlépés Romániába Gura Váii-nél, majd Turnu Severin (Szörényvár) érintésével indulás Bukarest irányába. Átutazás Olténián, annak legnagyobb városa Craiova érintésével, annak kiderítési kísérletével, ki is volt az innen származó Mihai Viteazul (Vitéz Mihály 1558? – 1601) vajda. A sok ellentmondásos, de dicső adat történelemmé formálása, a buszon, spontán jelleggel. Munténia vajdaság földrajzi határainak áttekintése. Bukarestbe tartva a 2 román fejedelemség, Havasalföld és Moldva  1862. évi, dicső felszabadulása és egyesülése történetének áttekintése, Alexandru Ioan Cuza (1820 – 1873) életén keresztül. Epizódok Bukarest múltjából, a XIX. századi oszmán időktől (a görög adminisztráció kora) – napjainkig. Felkészülés a város legfontosabb turisztikai látnivalóira Bejelentkezés a hotelünkbe, majd pihenő és szabadprogram.

Éj Bukarestben

5. nap: Bukaresti pillanatképek; Constanta hullámai

Reggeli után találkozás helyi idegenvezetőnkkel. 3 órás városnézés gyalogosan és buszon: A Parlament Palotája: Földünk legnagyobb adminisztrációs épülete, Nicolae Ceaucescu leggrandiózusabb hagyatéka; Calea Victoriei: A román főváros legszebb  utcája; Pasajul Macca Villacrosse: Bukarest legszebb fedett passzázsa; Palatul Patriarhiei: Földünk legújabb, ősinek tűnő pátriárka palotája és temploma; Diadalív: a dicső román győzelmek emlékműve; Piata Revolutiei: a forradalom tere; Bulevardul Unii; Alkotmány sugárút; Sala Palatului: a sport palotája. Búcsú helyi kísérőnktől, rövid szabadidő s a pillanatok élvezete a román fővárosban. Kora délutáni indulás Constanta irányába. A 422.000 km2-nyi

Fekete-tenger különleges vízrajzának vázlatos áttekintése a buszon, majd néhány epizód Románia legelső települése, a Kr.e. VII. század óta lakott Constanta városának múltjáról. Ókori görög nevén Tómisz-t valószínűleg milétoszi gyarmatosok alapították, sokáig a Déloszi szövetség egyik hű városa volt. A római fennhatóság kezdeteikor is főleg görögök lakták. Nagy Konstantin császár (274 – 337) nevét a bizánci időkben „vette fel” – egészen a XIX. századig az Oszmán-birodalom fontos fekete-tengeri bázisa, Köstence néven. Patinás századfordulós épületei a Román Királyság korából származnak: Casino, Szent Péter és Pál Ortodox Katedrális, Nagymecset (Károly király mecset), Fantasio Színház. A városba érkezés után városnézés busszal és gyalog, majd bejelentkezés hotelünkbe. A bátrabbaknak Vamos ala Playa és strandolás…

Éj Constantaban

6. nap: Dobrudzsai emlékek dicsérete

Reggeli után utazás Észak-Dobrudzsában, északra. A Duna és a Fekete-tenger között kényelmesen elterülő kb. 25.000 km2 területű Dobrudzsa a Bolgár-török államok, majd az Oszmán-török birodalom része volt. A XIX. század változásai következtében osztották fel Bulgária és Románia között, ettől kezdve számos marakodás, helyi- illetve két világháború keretei között is versengett érte a két ország. Látogatás Histria romvárosában. A 82 ha területen részben feltárt milétoszi gyarmatvárost a Kr.e. VII. században alapították. A görög polisz lakói innen indították a Dunán „felfelé” tartó kereskedőhajókat, a nagyszerű fekvésnek köszönhetően majd 2.000 éven át lakott volt – a görögöket a rómaiak, majd a bolgár – törökök követték. A Sinoe-tó nagyszerű panorámáinak fotózása és séta a romvárosban. (A derűs, sőt mókás hangulatról a román hatóságok kiírásai gondoskodnak, hiszen itt még az ógörög – román kontinuitás elmélete is előkerülhet, az örök idők óta tartó román jelenlét igazolására…) Továbbutazás Jurilovca kikötővárosán át a Razim-tó partján, Enisala várhegyéhez. A mészkőből épült, valószínűleg Anjou-kori erősségnek valaha 8 bástyája, s több mint 10 m magas oldalakból álló falrendszere volt.   Az építők személye ma is bizonytalan. Könnyű séta a várhegyre. (A derűs, sőt mókás hangulatról a román hatóságok kiírásai gondoskodnak…) Átutazás Babadag hajdan volt, híres muszlim zarándok városán. (Evliya Celebi tudósítása alapján itt élt Sari Saltik, a bukharai bektashi dervis és kísérete. A buharai dervis sírját Bayazid a Mennydörgés szultán építtette ki zarándokhellyé.) Késő délutáni érkezés Tulcea városába, a Duna-delta központjába. Felkészülés az előttünk álló két nap látnivalókra, Murfatlar kortyolgatással.

Éj Tulceában

7. nap: Hajózás a Duna-deltában 1:

Reggeli után hajóra szállás. Kb. 6 órás kirándulás a Duna-delta északi vizein, a Kiliai- és Szulina-ágak közötti területeken, a 35-ös mérföld csatornáján. Útközben áttekintés az UNESCO világörökségi védelem alatt álló, összességében 4.125 + 1.015 km2 területű deltavidék víz és természetföldrajzáról. (1.015 km2 a Razim-Sinoe tóvidék és lagúna világa.) A delta északi, kisebb partvidéke már Odessza oblaszty (Ukrajna) része, így néhány szó esik a közös hasznosítási tervekről is.   Hajókázás a Sontea csatornán, egészen a Bolond-tóig. A helyi halvilág ismertetése – sőt megkóstolása egy fedélzeti halpiknik keretében. Délutáni visszaérkezés Tulceába. Pihenő és szabadidő a 70.000 lakosú megyeszékhelyen.  Éj Tulceában

8. nap: Hajózás a Duna-deltában 2:

(Figyelem! Fürdőruha hozatala javasolt!)

Reggeli után felszállás szárnyashajónkra. 90 perces száguldás a Szulina-ágon, az azonos nevű, csak vizem megközelíthető tengerparti kikötővárosba. Menet közben áttekintés a kb. 6.000 éve létező Duna-delta felépüléséről, életciklusairól, vizeiről (folyók, tavak, ingoványok és brak vizek, sós vizek). Néhány szó az Európában egyedülállóan gazdag vízimadár élőhelyről, az itt élő ibiszek, pelikánok, kócsagok, récék és ludak bemutatásával. Séta a 3.500 lakosú Szulina utcáin, történetekkel a középkori genovai és az 500 éven át tartó oszmán-török időkről. Az 1878. évi Berlini kongresszus körülményeinek áttekintése és hogy miért, hogyan került a Duna-delta a Román Királyság fennhatósága alá. A lipován, görög, ukrán vonások „beazonosítási kísérlete” séta közben. Átszállás kisebb csónakjainkra, majd lejutás a tengerpartra. Strandolási lehetőség a Duna torkolatában – édes és sós vízben egyszerre. (!)

Délutáni visszahajózás Tulceába, fényképezéssel a fedélzeten.

Éj Tulceában

9. nap: Sinaia hívó szava; Utazás a Dél-Erdélyi Felvidékre

Reggeli indulással egész napos utazás a Keleti-Kárpátok külső, regáti oldalára. A buszon megrendezett, kötetlen földrajzórák „tanára” Dr. Cholnoky Jenő, „tankönyve” a Magyarország földrajza c. nagyszerű munkája. A Csukás-hegység; a Báj-havas; a Bucsecs; a Leota-hegység és a „Kárpát-könyök” további szépségeinek bemutatása Dr. Cholnoky fotói és leírásai segítségével. Sinaia felé közeledve a Román Királyság (1881 – 1947) rövidke történetének áttekintése, külön figyelemmel I. Károly (1881-1914) az első és I. Mihály (1940-1947) a negyedik, s egyben utolsó (egyelőre) király sorsára. Kik voltak, s kik ma a Hohenzollern – Sigmaringen ház tagjai? Hogyan kerültek Romániába? Ki az 1949-ben született Margaréta Főhercegnő? Hogyan élt Nagy-Britanniában – s miért ért véget romantikus viszonya Gordon Brown, volt miniszterelnökkel? – csak néhány a buszon elhangzó kérdésekből és nemzetközi bulvár pletykák köréből. Érkezéstől függően séta Sinaia városában, majd a meseszép Peles kastélynál kívülről. Rövid utazás a Tömösi-szorosban, Predeal-ba.

Éj Predealban

10. nap: Festői várak és erősségek – a Német Lovagrend és a szászok emlékezete

Reggeli visszautazás (kb. 20 perc) a Peles kastélyhoz. Látogatás a Johannes Schultz és Carl Benisch tervei alapján készült, s 1914-ben átadott neoreneszánsz kastélyban, Románia leghíresebb uralkodói lakhelyén. Átlépés  Dél-Erdélybe, rövid, de annál festőibb utazással a Bucsecs északi előterében, a Királykő és a Brassói-havasok látványával. A Teuton Lovagrend magyarországi történetének áttekintése, s a Barcaság bemutatása Orbán Balázs A Székelyföld …c. művéből. Az 1212  – 1222 között épült öt lovagrendi kővár 1./ Törcsvár (Törzburg), 2./ Feketehalom (Zeiden), 3./ Földvár (Marienburg), 4./ Höltövény (Heldsdorf), és 5./ Barcarozsnyó (Rosenau) rövid leírása, majd ismerkedés  Hermann von Salza (1170? – 1239) nagymester életével.

Látogatás Törcsvár várában. A vár a német lovagoktól a magyar királyok, majd 1568-tól Brassó városának tulajdonába háramlott. A XX. században királyi nyaraló, IV. Károly és Zita királyné tulajdona volt – ahová 1920-ban költöztek be a Hohenzollernek. Törcsvár ma Drakula vár, ősi román vár…stb – de mindezek mellett is Európa egyik legfestőibb erőssége. Utazás a Törcsvári-szorosban, majd forduló és visszatérés Brassó (németül Kronstadt) városába. Közös séta a városfalakon át a középkori főtérig, emlékezéssel a valaha itt élt szorgos szász atyafiakra.

Szabadidő koraestig. Fakultatív látogatási lehetőség a nagyszerű Pilvax Kávéházban.  Koraesti indulás a Fogarasi-havasok irányába.   Éj a Fogarasi-havasok lábánál

11. nap: A Transzfogarasi útról – a Blaha Lujza térre

Korai reggeli után utazás a különleges szépségű Transzfogarasi úton (2.030 m magasságig vezet), a Bilea-tó tengerszemig.  A több mint 70 km hosszú Fogarasi-havasok a Kárpát-koszorú leghosszabb egységes vonulata. Magassága csak egy helyen ereszkedik 2.000 m alá, 5 csúcsa haladja meg a 2.500 m magasságot. A kristályos kőzetek különösen az északi oldalon alkotnak áthatolhatatlan meredek falakat (az ezeréves magyar határ egyik legkézzelfoghatóbb szakasza) fenyvesekkel, illetve 2.000 m felett sziklahavasokkal és magashegységi növényzettel. A magashegységi állatvilág legismertebb képviselői a zergék, mormoták és a fakó keselyűk.

Az időjárástól és erőnlétünktől függően, egyéni döntés alapján  A/ 3 órás pihentető séta a menedékházak körül a főgerinc alatt – vagy – B/ 3 órás túra a főgerincen.

Hazaindulás a déli órákban. Nagyszebentől – Budapestig utazás autópályán, 3 óránkénti szünetekkel. Megérkezés a Blaha Lujza térre a késő esti órákban.

Részvételi díj reggelivel és vacsorával 259.500,-Ft
Baleset, Betegség és Poggyászbiztosítás köthető
Belépők (8,-EUR- értékű szerb dínár és 23,-EUR- értékű román lei) 31,-EUR
1 éves Magyar Földrajzi Társaság tagdíj és A Földgömb előfizetés A részvételi díjban
1 ágyas felár: 63.900,-Ft

 

A részvételi díj az 1 éves Magyar Földrajzi Társaság tagdíjat és az 1 éves A Földgömb magazin előfizetés díját is tartalmazza – attól el nem választható. A Földgömb magazin előfizetés átruházható.