Címlap » Magazin » Az Altájban jártál…?

 
 

Az Altájban jártál…?

 

Jelentkezés, kapcsolat



UTAZÁSI FELTÉTELEK



ELEKTRONIKUS HÍRLEVÉL

Archívumok

A Gyímesek magashegyi legelőin

„Te az Altájban jártál?” kérdezte Belső-Ázsiát sok éve kutató ismerősöm, a Naskalaton készült fotóim lapozgatása közben. „Milyen élcelődés kerekedik ki ebből már megint…?” sóhajtottam fel, örökkön fürkésző mosolygós ábrázata láttán. Azután, ahogy a fotók sorban követték egymást – egyre kevésbé tűnt tréfának a kérdés. A Gyímesek magashegyi legelői valóban megtévesztésig emlékeztetnek az Altaidák egyes havasainak világára. Úgy tűnik, legendáink, meséink, emlékezetünk és zenénk legősibb rétegei mellett „egy darabka életmódot” is magunkkal hoztunk az Altájból. „Milyen szerencsés, aki meg akarja tapasztalni ennek az ázsiai pásztor kultúrának a nyomait!” foglalta össze A., a lapozgatás végeztével – „hiszen csak a Székelyföld peremére kell ellátogatnia néhány napra”.

A Gyimesek tájképe

1.100 m fölött, a Gyimesi-hágóra felkapaszkodva, magyar népmesékbe illő, csodaszép táj tárul elénk. A Szeret folyóba rohanó Tatros két partjának hegyoldalain gondozott havasi legelők és örökzöld fenyőligetek kapaszkodnak az ég felé. Európában semmihez nem hasonlítható világ ez. Az üledékes, karsztos magashegységi környezetet patakok százai tagolják, s számos patak mentén „1 patakos” (1 utcás) szórt települések csíkjai kanyarognak felfelé. A harapni valóan tiszta levegőben rendkívül jók a látási viszonyok. 1.200 m fölé felkapaszkodva a „légifelvétel-szerűen” belátható vidéken még itt is – ott is, legelő nyájakat és csordákat láthatunk. A hegyi pásztorok felszerelései, lakhelyei és napi tevékenységei – az archaikus magyar pásztorvilág máig fennmaradt elemei.

„Alantról”, a Tatros völgyének főútjáról is rendkívüli ez a világ, de ahhoz, hogy kincsei valóban kitáruljanak előttünk, néhány órai séta szükséges a patakutcákon felfelé, az égig érő havasi legelőkre.              

A csángó magyarok megtelepedése a Gyimesekben

A Gyimesi-hágó valaha nagyon nehezen járható akadályt jelentett minden békés- vagy hódító szándékú vendég számára. A Csíki-havasok, a Naskalat és a Tar-kő hegység lakatlan vadonjaiban égig érő luc- és jegenyefenyők őrizték a csendet. A Tatros folyó mentén vezetett az egyetlen járható ösvény a havasok között, itt érkeztek az első székelyföldi betelepülők is, az 1680-as évektől. A Szeret völgyéből moldvai csángók is érkeztek, akiknek eredete az Árpád-házi uralkodók moldvai betelepítéseihez, sőt számos vélemény szerint – az Etelközben maradt magyarokhoz vezethető vissza. A két magyar népcsoport keveredéséből alakultak ki a gyimesi csángók. A Gyímesek elnevezés valószínűleg a valaha nagyszámban itt élő gímszarvasokból ered. A Tatros völgyében Moldvába vezető utat Balás F. József főkirálybíró javaslatára építették meg 1843-1846-ban.  Ma is ez a Bákó-megyébe vezető egyetlen főútvonal, a három egybenőtt településsel (Gyimesfelsőlok, Gyimesközéplok és Gyimesbükk)

 

Félnomád pásztorokból – havasi pásztorok

Az évezredes félnomád pásztor életmód, mára havasi pásztorkodássá, illetve transzhumansz pásztorkodássá alakult. Az állatállomány tartása napjainkban kiegészítő kereset, a csordák és nyájak mérete csak töredéke a múltbélinek. A pásztorok életmódja azonban nagyon sokban egyezik a néhai félnomád magyarokéval (és jelenlegi altáji nomádokéval). Az állatokat májusban hajtják fel a nyári legelőkre, s ott is maradnak egészen októberig, az első havak beálltáig. A havasi legelők 900-1.000 m magasságtól kezdődnek, az alattuk lévő övezetet pedig kaszálják (téli szálas takarmány). A havasokban egymástól 6-8 km távolságra találhatók a száraz állások (napi fejésre szolgáló karámok). A száraz állások között a pásztorok ma is lovon, esetleg terepjárón közlekednek. A pásztor életmód ma is a férfiak sorsa elsősorban. A technika előrehaladtával (mobil, terepjáró) már könnyebb rendszeres kapcsolatot tartani „a lentiekkel”, így akár hetente többször is érkezhet látogató, élelem, de akár fehérszemély is. A pásztorok a falu számos családjának juhait őrzik, fizetségük sokszor a napi sajt, illetve az újszülött bárányok „növekménye”. Azok a családok, akik nem adják a jószágot a közösbe, még mindig esztenáznak (időszakos hegyi pásztor kaliba). Az egész napos hegyi munkákon (például a „mocsok eltakarítása”, ahogy a havasi legelők karbantartását nevezik) a gyermekek is részt vesznek, tizenéves korára így a legtöbb fiatal megszokja a balta használatát, az állatok gondozását, vagy a szekérhajtást. „Azért itt egészen máshogy nőnek fel a gyerekek, mint a magyarországi városokban” fogalmaz egy 40 év körüli, sokgyerekes édesapa. Kijelentését egyikünk sem vitatja…

 „Olyanok vagyunk itt, mint valami mongolok…” mondja egy kora érett suhanc, miközben szőrén megült lován egy távoli  kaliba felé vágtat „…már csak nyilazni nem tudunk” fűzi még hozzá, …látszik hogy meglepődött a városi hátizsákosok megjelenésén.

Az Altájban jártál?

Írásunk terjedelmi kereteiből adódóan nem bocsátkozunk a gyimesi- és az altáji legelők tájképi, illetve a két tájon élő pásztorok életmódbeli összehasonlításába. 2 mongóliai fotót azonban elvegyítünk a Naskalat vidékén készítettek közé, hogy minden olvasó eldönthesse, indokolt volt-e kutató ismerősöm kérdése – miszerint az Altájban jártam-e…

A 2 „elrejtett” fotó az Altaidákhoz tartozó Hangaj-hegység mongol nomádok lakta vidékén készült, 2010. nyarán.

Az Európában semmihez nem hasonlítható világ – a Gyímesek, két tízezrednyi (tömény, ahogy régen mondták, s tümen, ahogy mongolul hangzik) magyar otthona. Minden szerencsés anyaországi látogató, aki eljut ide – elveszettnek hitt életképeket találhat, akár legtávolabbi múltunkból is.

 

 

 

Szöveg és kép: Gőgös Norbert