Címlap » Magazin » Iditarod

 
 

Iditarod

 

„The Last Great Race on Earth – Földünk utolsó Nagy-Versenye”

Alaszka rendkívül hosszú és hideg telei nem tették lehetővé a lovak tartását az ásványkincsekben egyedien gazdag, több mint 1,7 millió km2-nyi területű USA tagállamban. Az egymást követő „aranylázak” egyre távolabbi vidékekre vonzották a gyors meggazdagodásban bízó betelepülők tízezreit – akik kénytelenek voltak elsajátítani az őslakos indiánok és eszkimók kutyaszán praktikáit. Az 1898-ban Nome-ban talált aranyrögök (Bering aranyláz) hírére kitört tömeges vándorlás már 1.000 mérföld (1.650 km !) távolságban vezetett az északi vadon mélyére. Az emberi élet a szánhúzó kutyák kitartásának, gyorsaságának függvényévé vált. Az észak palánkvárosainak lakói az alaszkai huskyk kezébe (mancsába) helyezték sorsukat. Ezeknek a szánhúzóknak állít élő emléket az Iditarod – „Alaszka és Földünk utolsó Nagy-Versenye ”.

 

 Iditarod nemzeti történelmi útvonal (Iditarod National Historic Trail)

Az Egyesült Államok 18 útvonala (gyalogösvénytől a főútig) őriz olyan egyedi, a felfedezésekhez, népességvándorlásokhoz és katonai eseményekhez fűződő nemzeti értékeket – amiért felvételt nyertek a National Historic Trails hálózat rendszerébe. A 18 útvonal gondozásában, turisztikai üzemeltetésében a szövetségi kormány, az állami szervek és civil szervezetek is részt vesznek – hiszen a hatalmas ország kulturális idegenforgalmi kínálatának egyik pillérét képezik. Alaszka egyetlen, de annál hosszabb nemzeti történelmi útvonala a 2.400 mérföld (3.960 km!) távolságot felölelő Iditarod National Historic Trail. Ez az útvonal őrzi és mutatja be a valaha csak kutyaszánon elérhető alaszkai városok, állomások, erdei fogadók és kereskedelmi állomások (trading posts) rendszerét. A nemzeti történelmi útvonal egy kijelölt 1.049 mérföldes szakaszán zajlik, minden év márciusában az Iditarod, Földünk leghíresebb kutyaszán világversenye.

A verseny mai startpontja Anchorage (Alaszka legnagyobb városa) főutcája, a névadó Iditarod pedig a déli útvonal „félútján” fekszik: A „vadonba veszett” telephelyen 2 szerencsés aranyásó igen nagymennyiségű és méretű aranyrögöt talált, 1908 karácsonyán – ezt követően nem kellett, csak 2 év ahhoz, hogy Iditarod 10.000 lakosú aranyásó várossá duzzadjon. (A néhai városnak mára ismét 0 lakosa van – de a verseny alatt ellenőrző pontja üzemel.)

A verseny végállomása Nome 3.500 lakosú eszkimó közössége, partjain ma is mosható arany – „aranykorában” az 1900-as évek elején még 20.000 szerencsevadásznak adott otthont.

 

A verseny állomásai

Az alaszkai útépítési tanács (Alaska Road Comission) Colonel Goodwin-t bízta meg 1908-telén egy állandó útvonal kijelölésével – a legnépesebb „vadonba veszett városok” elérése érdekében. 3 hónapon át tartott a tripodok (3 egymásnak támasztott fatörzs, gerenda) állítása, amíg a használatban lévő indián és aranyásó ösvények összekötésével és megjelölésével kijutottak Nome-be, a Bering-tenger partjára. Ezt követően a Wells Fargo kutyaszán „postakocsijai” 34 nap alatt jutottak el a „félútról”, vagyis Iditarodból – Anchorage-ba, egy-egy fogat kb. 450 kg aranyat szállított. 1908 – 1925 között 65 tonna, azaz 35.000.000,-USD értékű sárga fémet húztak a szánhúzó kutyák Iditarodból az amerikai pénzpiacokra. (!) A kutyaszános „aranyvonat” állomásai ekkor alakultak ki véglegesen.

A mai verseny azonban nem az innen kikerülő aranyvagyon – hanem a hírhedt 1925. évi diftéria járvány legyőzése emlékének tiszteleg. Az akkor még halálos tömegbetegség a világtól teljesen elzárt (a befagyott Bering-tengeri kikötő télen elérhetetlen hajóval) Nome-ban ütötte fel fejét, s az egyetlen reményt a túlélésre, 20 kutyaszáncsapat emberfeletti mentőakciójának sikere jelenthette csak. Az ellenszérumot hozó kutyaszánfogatoknak több mint 1.100 km távolságot kellett megtenniük 5 nap alatt (!)  – s mivel amerikai történetről van szó… hát sikerrel jártak, s megmenekült a város.

A repülők tömeges használatával (illetve a motoros szánok olcsósága miatt is) a kutyafogatok szerepe az 1930-as évektől azután rohamosan csökkent, sőt az szinte teljesen el is felejtődött.

1973-ig kellett várni, hogy a hagyomány újrateremtődjön: Joe Redington Sr., ekkor indította el az első évfordulós versenyt, s megkezdődött a rendezőség központjának kiépítése Wasillában. Azóta a verseny világméretű rendezvénnyé vált – értelemszerűen – az északi népek körében népszerű elsősorban.

Az alaszkai szánhúzó-kutyák

„Hát ezek ilyen picik?” teszik fel a kérdést sokan, ha először alaszkai husky-kat látnak. „Nem csak kicsik – de még csak nem is fajtiszták” hangzik a tenyésztők dacos válasza, megannyiszor. Az alaszkai husky ugyanis nem törzskönyvezett fajta. Számos északi kutyából (malamud, grönlandi kutya, szamojéd, szibériai husky, ír szetter) „keverték ki”, egyetlen mutató, a menetteljesítmény alapján.  Meglepő módon, az utóbbi 5-6 évtizedben méretük fokozatosan csökkent, hiszen a team-munkában jobban teljesítenek az apróbb, de kitartóbb egyedek. (A verseny során mérlegelt kutyák átlagos tömege 23 kg.) 24 óra alatt 150-170 km távolságot futnak le (bármilyen farkasordító hidegben), 12.000 Kcal/nap. „fogyasztással”. A kereskedelmi hálózatokban kapható tápok és marhahúsok mellett előszeretettel táplálják őket hód- illetve lazac hússal, a legkedvesebb desszertjük pedig a fókazsír. Italuk az olvasztott hólé – alapszabály, hogy az ebek hó-olvasztó vödre nélkül egyetlen csapat sem hagyhatja el az ellenőrző állomásokat!

„Nome verseny istállói”

Habár nem törzskönyvezett kutyákról beszélünk, Nome az Iditarod célállomása, mégis tenyésztési központnak tekinthető. Az 1908-ban alapított Nome Kennel Club tenyésztői a legellenállóbb és legrobbanékonyabb eszkimó kutyákat válogatták össze, de szép számban érkeztek ide szánhúzók az „alsó 48 államból” is. A régi történetek szerint az 1898. évi aranylázat követően Seattle utcáin nem lehetett nagytestű kutyát látni – hiszen amelyik csak meg tudott mozdulni… azonnal behajózták Alaszkába.

A Nome Kennel Club működését a Kentucky horseracing – az Egyesült Államok leghíresebb lóversenyistállói – szabályzatai alapján alakították ki. A versenylovak etetési, gyógyítási, edzési és nemesítési módszereit alkalmazták a kutyákra. (!) A legnemesebb „telivéreknek” a Szibériából hozott huskyk – és olykor a farkasok bizonyultak. Érdekes módon, az első szibériai kutyákat megmosolyogták – sőt csak „szibériai patkányként” titulálták őket, azután a terepen bemutatott teljesítmények alapján, majd mindenki ezekre áhítozott.

1925-ben a kutyák mentették meg a város létét – érthető, hogy az alaszkai mércével ma is népes település (hiszen több mint 3.000 lakosa van…) vezetősége tisztelettel közelít minden, a szánhúzó kutyákkal kapcsolatos témához.

A minden év március első szombatján induló verseny időpontja 2019-ben március 2-ára esik. Páratlan évként a déli útvonalat követik a versenyzők, tehát áthaladnak a mára kihalt, névadó Iditarod városán is. A leggyorsabbaknak 9 napra lesz szükségük ahhoz, hogy megtegyék az 1.820 km távolságot. (!) Hóban, jégben, farkasordító hidegben.

Heroikus időkre emlékező megmérettetés – heroikus résztvevőkkel 2019-ben is.

Szöveg: Gőgös Norbert

Kép: Gőgös Norbert és Internet

Forrás:
1./ Alaska Geographic Association: Iditarod Historic Trail, BLM koordinátor: Kevin Keeler, 2011./ US
2./ The official Iditarod Sled Dog Race Trail Map, Borealis Maps, 2002./ US
3./ Iditarod, The Official 2012 Race Guide, 2012./ US