Lesina – a Serenissima adriai támaszpontja

A néhai Velencei Köztársaság (Serenissima Repùplica Vėneta /697-1797/) tengeri birtokai (Domini de Mar – a korabeli velencei szóhasználatban) az Adria keleti partjaitól – a Jón- és Égei-tengereken át – egészen Ciprus szigetéig terjedtek. Szent Márk evangélista szárnyas oroszlánjai tengerparti városok sokasága és szigetek százai felett őrizték a Serenissima flottáinak gazdagságot hozó útvonalait és vizeit. A mai Horvátország tengerpartja és szigetvilága anno Dalmatia Veneta (magyarul Velencei Dalmácia) kormányzóságához tartoztak. Szépséges, nehezen járható, hatalmas terület ma is. Szinte végtelennek tűnt 5 évszázaddal ezelőtt. Az Armada (Velencei Flotta) kormányzósága (Provveditore dell’Armata) stratégiai döntése és Lesina (a mai Hvar) városának 1278. évi velencei védelmet kérő nyilatkozata közösen indították el az adriai város (és azonos nevű sziget) rendkívüli fejlődését. Lesina / Hvar az Adria velencei flottaközpontjává és legfontosabb erődjévé emelkedett.

Magyar benyomások Dalmáciában

Történelmünkből jól ismert, hány évszázadon át küzdöttek a térség feletti fennhatóságért a magyar Szent Korona hadai – és a Serenissima dukátjai, valamint örökkön változó, trükkös diplomáciai manőverei. A téma iránt érdeklődők jól ismerik I. Szent László (1077-1095) „kijutását a tengerhez”; Könyves Kálmán (1095-1116) horvát és dalmát királlyá koronázásának eseményeit, vagy III. Béla (1172-1196) „bevonulását” Zárába és dalmáciai birtokaiba. A köztudatban leginkább I. (Nagy) Lajos (1342-1382) dalmáciai háborúi, magyar dicsőséggel megkötött békéi (Zárai béke 1358.; Torinói béke 1381.) élnek, amikor névleg a teljes tartomány a Magyar Korona fennhatósága alá került – s Velence lemondott minden birtokáról. Névleg…

A Napoleóni háborúk (1799–1815) megannyi területi átalakulása után, és a háborúkat lezáró 1815. évi Bécsi kongresszus végzései alapján, a Habsburgok érdekes módon, éppen magyar királyi címükre támaszkodva tarthattak nemzetközileg is indokolható igényt Dalmáciára. 1815-ben a magyar Szent Korona korábbi több százéves történelmi joga jelentette az akkor modern, jogi legitimitási alapot a bécsi császári kormányzat számára. (!)

Így természetes, hogy a Dalmáciába érkező, a térség múltja iránt érdeklődő és bizonyos előtanulmányokkal rendelkező magyar látogatók többsége „érzelmi többlettel” járja a szinte „kicsit sajátnak is tekinthető” helyszíneket, városokat. „Ismerős… mintha már hallottam volna róla… volt valami közünk ehhez a sztorihoz” benyomások kísérhetik az embert, a Panoráma sorozat napi felütése nélkül is.

A magyar kötődésű emlékek évszázados dokumentumok, írásos feldolgozások oldalain lelhetőek fel – míg a Serenissima „nyomai” máig élő építmények, utcák, terek, középületek sokaságában. Az óvárosok kövein járva, ma is velencei környezetben sétálunk, Szent Márk evangélista szárnyas oroszlánjainak tekintete óvja lépteink. Nincs ez másképp Hvar / a volt Lesina kikötővárosában sem.

Így ezt a néhány sort most a „régi ellenfél”, a Serenissima dukátjai… méltatására szánjuk.

Lesina / Hvar UNESCO világörökségi velencei védművei

Lesina városának tanácsa 1278-ban kérte a Velencei Köztársaság védelmét, gyors és gördülékeny tárgyalások után elfogadva a tengeri kereskedőhatalom szövetségi feltételeit. A velenceiek kormányzót, betelepülőket, adminisztrátorokat küldtek – s cserében „világpiacot nyitottak” a város polgárai számára. A Magyar Királysággal vívott jogviták és háborúk következtében is – az együttműködés nem volt mindig zavartalan, olykor akár több évtizedre is „megakadt”. (A leghosszabb ilyen időszak az 1358 – 1420 közötti „magyar regnálás” volt.) Mégis, a nagyszerű közlekedés földrajzi helyzetnek köszönhetően, a fennhatóságot visszaszerző Velence mindig igen gyors, nagylelkű és bőkezű volt a kikötő és az ahhoz tartozó infrastruktúra fejlesztésében. Rövid idő alatt kivitelezett, a korabeli viszonyok között grandiózus méretű beruházásokat vezényeltek le, a főleg Itáliából érkező építészek és mesterek. A XIV. században már létezett az Arsenal (hajóépítő üzem), a Lodzsa (velencei őrség palotája), a kormányzói palota, megépültek a tengeri támaszpont mólói (a mai Riva), megnyílt az Adria szigeteinek legnagyobb főtere (a Pijaca) és működtek az adminisztrációs hivatalok. A templomok és iskolák sokasága mellett 2 ide települt rendház is a nemzetközi kulturális központok rangjára emelte Lesinát. A XVI. század soha véget nem érőnek tűnő (mert nem is értek véget) Habsburg – Oszmán nagyhatalmi küzdelmeinek színpadán a kikötő és a város Velence adriai fő-flotta támaszpontjává vált. A Korfu szigetén berendezkedő Provveditore de Mar (Tengerészeti Kormányzóság) és Velence kormányzata is prioritásként kezelte a támaszpont fejlesztését és védelmi rendszerének folyamatos modernizálását. 1537-ben lekövezték a város főterét; 1554-ben kiépítették a 310 m hosszú rakpartot (!); fellegvárának átépítését maga V. Károly (1530-1556) német-római császár is célberuházásként kezelte és támogatta. (Ebből ered a fellegvár ma is használt Spanyol Erőd elnevezése.) 1579-ben átépítették az Arsenal-t, s ezzel egy időben „modernizálták” a Ferences kolostorban működő Tengerész kórházat. A XVII. század is számos, a Serenissima tengeri útvonalainak stratégiai védelmét szolgáló „össz-velencei” építkezést hozott a városnak. Ezek az objektumok mára a State de Mar / Domini de Mar címszó alatt élveznek UNESCO világörökségi védelmet. Hvar / Lesina főtere a Pijaca – afféle dalmáciai Szent Márk térként szerepel az utazási irodalomban. Művelődéstörténeti kuriózum, hogy Európa első nyilvános kőszínháza az Arsenal (hajóépítő üzem) felső szintjén nyílt meg, 1612-ben.

Lesina és Lepantó

A mai Görögország jón-tengeri partjainál 1571 októberében megvívott Lepantói csata a Nyugati civilizáció egyik legismertebb tengeri ütközete. Itt állították meg a Spanyol Birodalom és Velence szövetségesei I. (Nagy) Szulejmán földközi-tengeri flottáját. Mindkét oldalon több mint 200 – 200 hadihajó fejlődött fel csataláncban, mindkét armadában több tízezerre rúgó legénységgel és katonasággal.

A velencei flotta (Armata) jelentős részét adták Dalmácia városai, s ezek között Hvar / Lesina. 19 db hadihajó teljes legénységét biztosították Dalmatia Veneta tanácsai, 8 hadihajó teljes felszerelésével. Hvar / Lesina 4 hajót küldött az ütközetbe, de azért csak ennyit, mert külön flotta kellett, hogy gondoskodjon a város védelméről. Lévén Velence adriai támaszpontja (2-3 napi távolságra Lepantó vizeitől) számolni lehetett egy esetleges Oszmán flottaegység megjelenésével. Ahogy közismert, a város védelmét szolgáló hadműveleti tervek hamarosan lángoló valósággá formálódtak: Uluz Ali flottája elfoglalta és kifosztotta a várost, Hvar / Lesina lakói a ma UNESCO világörökségi védelem alatt álló Spanyol Erődben várták be a jó hírt, a Szent Liga (1571) tengeri erőinek győzelmét.

Hvar kikötője ma az Adria egyik legfontosabb vitorláskikötője. Talán a legszebb.

Velencei rakpartján járva Don Juan de Austria tengerészeinek kései unokái köszönhetnek ránk.

Haléttermeiben, déligyümölcs piacán… ma is szóba kerülhet Lepantó dicsősége. Hiszen az óváros környezete, emlékei azóta mit sem változtak.

Szöveg: Gőgös Norbert