Címlap » Magazin » Magyarország Trianon előtt – Felvidék

 
 

Magyarország Trianon előtt – Felvidék

 

Jelentkezés, kapcsolat



UTAZÁSI FELTÉTELEK



ELEKTRONIKUS HÍRLEVÉL

Archívumok

A Felvidékként megnevezett országrész összterülete 62.222 km2 volt. 3.567.000 lakossal, ebből kb. 1.064.000 fő volt magyar ajkú. Habár a természetföldrajzi elnevezés a Kárpátok északi hegyvidékeit, medencéit és folyóvölgyeit jelölte, Trianon következtében az Alföld, Kisalföld számos területe is ide sorolódott.

 

 

Adatok, sajátosságok

A magyar lakosság a Kárpát-medence központjához közelebbi, síkvidéki területeket, alacsonyabban fekvő vidékeket lakta, illetve a nagyobb termőterülettel bíró folyóvölgyeket. A kultúrtörténeti Felvidék abszolút magyar többségű kistájai nyugatról – keletre a Csallóköz, a Vág-, a Nyitra-, a Garam, az Ipoly-, a Sajó-, a Hernád- völgyeinek déli területei és a Tisza északkeleti mellékfolyói (Pl. Ung, Latorca) voltak. Az alföldi területek, délebbi medencék magyar többsége az északról érkező folyóvölgyek mentén a lengyel határ felé utazva „fogyott”. A földművelésre kevésbé alkalmas, hegyvidéki területeken a XIX. században a szlovákság alkotta a többséget, magyarok csak a városokban éltek. A szlovák (tót – ami nem gúnynév) lakosság aránya a felvidéki megyékben 1910-ben 61% volt, ami kb. 1.960.000 lélekszámot jelentett.

Határon kívüli nemzettársak nem lévén – egyes területeken tömeges volt a „vegyes”, bizonytalan etnikai hovatartozású települések aránya, ahol a népek hol szlováknak, hol magyarnak vallották magukat.

A Kárpátalja kifejezés csak 1930-as években vált elfogadottá és elterjedté, addig

Kelet-Felvidék legkeletibb területei között írták le a földrajzi munkák. (Sorozatunk külön részben tárgyalja ezt a csodaszép, végtelen erdőiről híres országrészt.)

A Magyarország legészakibb megyéihez tartozó, 3.109 km2 Szepes-vármegye is a Felvidékhez tartozott. Lakosainak 20%-volt német, kb. 7%-a magyar. A többségi szlovák és ruszin lakosság mellett élt itt kb. 4.500 lengyel ajkú magyar állampolgár is. A határok trianoni módosítása következtében 589 km2-nyi terület és kb. 23.700 lakos így Lengyelországhoz került.

Tájak

A Felvidék legkarakteresebb természeti jegye a Kárpátok három vonulatához tartozó (Belső-, Középső-, és Külső-ív) fiatal hegyláncainak sora.

A keletről – nyugatra a Kis-Kárpátoktól – a Keleti-Beszkidekig futó láncokból különösen az utolsó eljegesedés során kialakult, „alpi típusú”  2.000 m fölé emelkedő hegységek váltak sokak által ismertté és látogatottá, a XX. század elején. A Babja Gurán (1.725 m) működött az ország legmagasabb meteorológiai állomása (jelentése szabad fordításban a Boszorkányhegy), legendái és legendás szépsége miatt is sokan járták meg titokzatos piramisát. A Liptói-havasok és a Bélai-havasok gleccservájta vonulatai közül is kiemelkedő Magas-Tátra őrizte Magyarország legmagasabb csúcsát, a 2663 m magas Ferenc József-csúcsot, de népszerű pihenési helyszín volt az Alacsony-Tátra (Legmagasabb pontja a 2.045 m magas Gyömbér) is. A Magas-Tátra déli előtere korán üdülőközponttá fejlődött, egyes helyszínei, pl. Ó-Tátrafüred állandóan népes üdülővárosokká váltak. A Magas-Tátra főgerincén futott a lengyel határ, ami a Szepesi-Magura és a Dunajec-folyó mentén is bővelkedett a határozottan festői tájakban. Külön emlegették a Dévényi-kaputól – Eperjes-Tokaji-hegység vidékéig húzódó, több mint 4.000 tagból álló kárpáti mészkőszirtek egyedi szépségét, illetve az azokon pompázó (a századforduló során helyreállított) meseszerű várakat, mint pl. Dévény-. Beckó-, Trencsén-, Árva-vára-, Nedec-, Lubló-, Strecsnó- vagy Krasznahorka várai.

A „világraszóló” természeti csodák közül a Szepes-Gömöri-Érchegységben lévő Dobsinai-jégbarlangról és a kígyózó Hernád-áttörésről írtak a legtöbbet.

Életek, városok, falvak

A Felvidék két régiója is az ország kiugróan fejlett – illetve kiugróan fejlődő térségeihez tartozott: 1./ A nyugat-magyarországi „modernizációs ék” megyéi Pozsony, Moson, Győr, Komárom és Esztergom-megyék voltak (kiugróan fejlett). 2./ Az államilag is erőteljesen támogatott „ipari motor” térség Túróc, Liptó, Szepes, Gömör és Kishont, illetve Abaúj-Torna vármegyékre terjedt ki (kiugróan fejlődő). Az előbbi terület 20,5 ezer km2 ipari-kereskedelmi vidéket jelentett, kb. 1.700.000 lakossal – míg az utóbbiban kb. 15.600 km2 területen 1.100.000 lakos „kóstolt bele” az ipari életformába. Országos jelentőségű ipari szubvenciókban (támogatásokban) részesültek többek között Zsolna, Rózsahegy, Losonc, Igló, Lőcse és Kassa térségei. A Kárpátaljától nyugatra lévő Zemplén (annak északi fele), Sáros, vagy Árva-vármegye mindvégig megmaradtak a tradicionális vármegyék kategóriájában. Szerény modernizálódás mellett az állandó szezonmunka (nyári idénymunka az alföldi gazdáknál), az erdőművelés- és a tutajozás adták leginkább a megélhetést.  A rendkívül ritkán lakott Árva-megyében számos „tisztán hegyi település” létezett (a lakosság egyáltalán nem művelt saját földet), s szinte középkori állapotok uralkodtak a tót „bányafalucskákban” is.

Külön kategóriát alkottak az „erős középvárosok”, ahol a modern adminisztrációs központok kiszámíthatósága „vegyült” a hagyományos közlekedés-földrajzi előnyök adta gazdasági lehetőségekkel. A „folyók összefutása” és az „állami hivatal” közösen biztosították a jólétet Trencsén, Zsolna, Rózsahegy, Késmárk, Lőcse, Igló, Léva vagy Rimaszombat városainak.

A felvidéki bányavárosokról – Selmecbánya, Besztercebánya, Körmöcbánya mindenki „hallott”, tudott valamit. Hírük országos jelentőségű volt, középkori dicsőségük, szorgos német atyafiaik tehetsége, Selmecbánya Akadémiája, Körmöcbánya pénzverdéje és Besztercebánya igen jelentős „erdészeti hatalmi” helyzete alapján.

1910-ben a Felvidék két kulturális és gazdasági „empóriumot”, jelentős vonzáskörzettel bíró nagyvárost is magáénak tudhatott: A „nyugat fővárosa” Pozsony, míg a „keleté” Kassa volt. Mindkét város körül kb. 1.000.000 lakosságú vonzáskörzet alakult ki – további, majd 0,5 milliós peremterületekkel. Pozsony, a koronázások és a reformkori országgyűlések szeretett városáról ezt írta Cholnoky. „…valóban olyan helyen fekszik, ahol az utaknak össze kell futnia, egyrészt, hogy a Magyar-medencéből a Dél-német-medencékbe lehessen jutni, másrészt, hogy a Dunán át lehessen kelni.” Pozsony lakossága még 1910-ben is német többségű volt, 32.790 lakossal. 31.705 magyar lélek lakta, illetve 11.673 szlovák. A magát zsidóként feltüntető polgárok száma 6.368 fő volt – mind németül, vagy magyarul beszéltek. Kassa belvárosát így jellemezte Cholnoky: „A város alaprajza a piacutcás, német falvak és városok alaprajzára emlékeztet. Piacutcája a Főutca, ezen áll a színház, a gyönyörű gótikus katedrális és a kis Szent Mihály-kápolna meg a régi Orbán-torony.” 1910-ben Kassa lakosságának 75,4%-a volt magyar. Állítólag nem volt olyan lakosa, aki ne beszélt, értett volna magyarul.

Magyarság

A magyar-szlovák etnikai határt a Pozsony – Galánta – Érsekújvár – Nyitra – Léva – Losonc – Rozsnyó – Jászó – Sátoraljaújhely vonal jelölte ki. A magyar ajkúak száma 30 év alatt (1880-tól) 335.000 fővel gyarapodott. Az arány a teljes lakosságra nézve 30%-ra nőtt. Különösen látványos volt „a két fővárosban” magukat magyarnak vallók arányának növekedése. A volt koronázó városban 31.705, míg Kassán 33.350 magyar élt. A legnépesebb magyar városok Komárom és Érsekújvár voltak, 17.294, illetve 14.838 lélekkel. A számok akár szerénynek is tűnhetnek, de köztudott, hogy a Trianon előtti Magyarország városainak abszolút többsége 20.000 fő lélekszám alatti méretű volt.

Ceglédhez, vagy Nagykőröshöz hasonlóan „homogén” magyar város volt Dunaszerdahely, Érsekújvár, Komárom, Ipolyság, Léva, Párkány, Losonc, Rimaszombat, Rozsnyó vagy Királyhelmec is, igen-igen sok magyar faluval a környezetükben.          

Forrás:

1./ Beluszky Pál: A modernizáció területi különbségei / Rubicon, 2001/8-9.

2./ Kubassek János: A Vörös térkép / Rubicon, 2020/6-7.

3./ Rónai András: Térképezett történelem / Magvető Könyvkiadó, Budapest 1989.

4./ Cholnoky Jenő: Magyarország földrajza / Kráter Kiadó 2010.

5./ Szlovákia mai területének etnikai térképe / Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest 2000.