Címlap » Magazin » Magyarország Trianon előtt – Bevezető

 
 

Magyarország Trianon előtt – Bevezető

 

Jelentkezés, kapcsolat



UTAZÁSI FELTÉTELEK



ELEKTRONIKUS HÍRLEVÉL

Archívumok

A XX. század beköszöntét üdvözlő Magyarország Európa (és a Nagyvilág) egyik leggyorsabban fejlődő, és legjobb gazdasági kilátások elé néző országa volt. Hatalmas területen (Horvát-Szlavónország nélkül is 282.870 km2), hatalmas regionális és életmódbeli különbségekkel. A lakatlan és szinte érintetlen Máramarosi-havasok őserdőitől – Temesváron, vagy Pozsonyon át – Fiume legmodernebb gyáraiig, a szellemi és kulturális emelkedést, gyarapodást élvezve.

A Monarchia védett piaca szinte korlátlan lehetőségeket jelentett a mezőgazdasági- és igen gyorsan modernizálódó élelmiszeripari termelés számára. Magyarország lisztkivitele pl. a világexport 23,7%-át adta (!), Budapest Földünk második legnagyobb malomipari központjává fejlődött. A mezőgazdasági gépgyártás minden, a hazai szükségleteket kielégítő eszköz és gép előállítására képes volt, s nemzetközi hírnévre tett szert. Sorra születtek a világ élvonalába tartozó üzemek és iparvállalatok. A Ganz Villamossági Rt., Láng Gépgyár, Ganz és Tsa. Danubius Gép- és Hajógyár Rt. Fiume, MÁV Gépgyár, Richter Rt., Chinoin Rt., hogy csak néhányat említsünk név szerint. 1900-ban hagyta el a budapesti MÁV gépgyárat az ezredik magyar gyártású gőzmozdony, a kőbányai Richter-gyár 1912-ben hozta forgalomba a Kalmopyrin lázcsillapítót. A magyarországi autógyártás legfontosabb szereplőivé a győri Magyar Vagon- és Gépgyár, illetve az aradi Magyar Automobil Rt. váltak. Az 1900-as évek elején megkezdődött az erdélyi földgázmezők kiaknázása, s különösen gyorsan növekedett a petróleumfinomítók teljesítménye. Sorra születtek a magyar cukorgyárak: a hatvani, a mezőhegyesi, a szerencsi és a selypi nagyüzemek a kor csúcstechnológiáira épültek. A korabeli magyar és nemzetközi statisztikák, szinte hihetetlen értékeket mutatnak: 1914-ig, az utolsó 4 évtizedben (1874 – 1914) a mezőgazdasági termelés évi 1,7%-os, míg az ipar 4,5% (!) növekedést produkált. A századforduló és 1914. között a gyárak száma a kétszeresére emelkedett (2.700-ról 5.500-ra), míg az alkalmazottak létszáma 302.000 főről 563.000-re.

A gyorsuló polgárosodás és iparosodás következtében a növekedő városok (Pozsony, Kassa, Szeged, Debrecen, Nagyvárad, Temesvár, Arad, Kolozsvár, Brassó, Szabadka Újvidék) jelentős vonzáskörzetekké (mai szóhasználattal urbanizációs övezetté, metropolitan area-vá) fejlődtek, igen nagyszámú vonzáskörzet lakossággal- és peremterületi népességgel, akik számára a nagyvárosok jelentették a munkát, a piacot, a magasabb szintű oktatást és az életmódváltás lehetőségét.

A Tisza Kálmán féle 1876-os megyerendezés részeként a megyei- és járási központok városképei, közterületei – kevesebb, mint 2 évtized alatt – gyökeresen megváltoztak és megszépültek. Megyeházák, városházák, bíróságok, iskolák, posták és közhivatalok sokaságát építették, az ország mind a 65 vármegyéjében. Az 1896-os millenniumi ünnepségekre való készülődés során a felújítási-, átépítési-, és építési láz soha nem látott (azóta sem látott) méreteket öltött. Az 1.000 éves fennállását méltón megélni akaró országban „amerikai léptékű” tervek és projektek keltek életre. A mai Városligetben 1896. május 2 – október 31. időpontban megrendezett Ezredéves Országos Kiállítást 520.000 m2 területen nyitották meg, ahol 240 különböző pavilonban 21.310 (!) magyar kiállító mutatta be gyártmányait, tárgyait és alkotásait. A milliomodik látogató, Ács Ferencné, egy nyárádszeredai székely asztalos felesége, Maros-Torda megyéből érkezett, a jegyirodától egy női aranyórát kapott emlékül.

A kiállításra 5.800.000 látogató vett jegyet – a rendezvény „részeként” átadták az Andrássy féle Földalattit, a Műcsarnokot, az Iparművészeti Múzeumot. Felavatták a Ferenc József hidat és elkészült a Parlament kupolája. Magyarország minden szegletében restauráltak-, visszaállítottak-, és építkeztek.

Hét kiválasztott helyszínen (1./ Ópusztaszer; 2./ Munkács és a Vereckei-hágó; 3./ Pannonhalma; 4./ Zobor-hegy /Nyitra/; 5./ Dévény; 6./ Cenk-hegy /Brassó/; 7./ Zimony) – utalva a 7 honfoglaló vezérre – épültek a monumentális Honfoglalás és Államalapítás emlékművek. A Kazán-szorostól (Al-Duna) a Szent Erzsébet-főszékesegyházig (Kassa) kerültek a helyükre a máig látható épületszobrászati remekek.

A városligeti Vajdahunyad várát építő Alpár Ignác (1855 – 1928) megállás nélkül utazott: Vár- és városfalakat újított fel Segesváron, Marosludason, Szászrégenben és Brassóban; templomokat és vármegyeházákat Kolozsváron, Nagyenyeden, Déván, Dicsőszentmártonban és Segesváron. Oktatási intézményeket épített- vagy szépített Fiumében, Pozsonyban, Rózsahegyen, Lőcsén, Zsolnán, Gyulafehérváron, Szamosújváron és Nagykikindán. (Érdekesség, hogy a városligeti Vajdahunyad vár „eredetije” a Hunyad-megyei középkori vár is felújítás alá esett. Steindl Imre /1839-1902/ a Parlament nagyszerű tervezője dolgozott rajta, majd halála után 1913-ig Möller István. Steindl irányította többek között a kassai dóm átalakítását is.)

A különleges státuszt élvező Fiume Kormányzói Palotáját Hauszmann Alajos (1847 – 1926) a Budavári Palota rendkívüli tehetségű újraálmodója és tervező mestere építette – miközben létrehozta a Kossuth-téri Királyi Kúriát (Magyar Néprajzi Múzeum), irányította a Nyitra Megyei Kórház munkálatait… és felkészült a Nagyváradi Városháza megtervezésére…

Minden más korabeli európai országhoz hasonlóan, Magyarországot is számos társadalmi és politikai probléma feszítette. A szegénység vagy kiszolgáltatottság hazánkban sem volt más, mint a kortárs Nagy-Britanniában, Franciaországban, vagy akár Portugáliában.

1910-ben az ország 18.264.533 lakosából 9.944.627 fő volt magyar anyanyelvű. Ez a teljes népesség 54,4%-át jelentette. A legnépesebb nemzetiségi kisebbség a románság volt, 2.948.186 lélekszámmal (16,1%). A második helyen a szlovák nyelvű kisebbség állt, 1.946.357 létszámban (10,7%) s közel ekkora volt a magyarországi németek közössége is: 1.903.357 lakos (10,4%) A többi nemzetiségi kisebbség egyike sem érte el az 500.000 fő lakosság számot, vagy 3 % arányt.

Politikával, nemzetközi eseményekkel a lakosság elenyésző része foglalkozott csak mindennapi szinten. Az átlagemberek rutinjában a sajtótermékek hasábjain kívül leginkább a kávéházakban, klubokban, szivar-szalonokban, esetleg a picehegyeken került szóba a balkáni helyzet-, a pánszláv propaganda-, vagy az erdélyi román bankok… kérdésköre. 1914. előtt Magyarország területi integritásának sérülése nem volt beszédtéma, s annak semmiféle realitása nem volt.

Ahogy Estók János írja „Az alsó középosztálybeliek, a módosabb kispolgárok és az anyagilag is megbecsült szakmunkások nem kávéházakba jártak, hanem kisvendéglőkbe. A családias kisvendéglőkben a törzsasztaloknál összeszokott, azonos élethelyzetű és rokon szakmákhoz tartozó társaság gyűlt össze. Ha jó idő volt, a kerthelyiségben, kockás abrosszal leterített asztaloknál telepedtek le. Megfizethető, házias ételeket ettek. Természetes dolognak számított, ha valaki kis adagot kért.”

A városi- kisvárosi lakosság a Boldog Békeidők inkább bizakodó, tervezhető és nyugodt életét élte.

 A gyorsan modernizálódó vonzáskörzetekhez az ország határaihoz közeledve a szinte érintetlen természet, sok helyütt lakatlan erdőségek és nagyon nehezen járható havasok „dualizmusa” társult. A Kárpátok festői-, és védelmező koszorúja. A Székelyföld kivételével minden irányban – nem magyar ajkú lakossággal. Az evolúciós alapon kialakult természetes határok legklasszikusabb példája Európában. Legklasszikusabb példája a Világon.

A Kárpátok – az egyetlen természetes szárazföldi határ, ami a levegőből is látható, fényképezhető. Cholnoky Jenő (1870 – 1950) egyetemi tanár, író, a magyar földrajztudomány egyik legnagyobb alakja is számos alkalommal foglalkozott a Kárpátok egyedi természeti értékeivel, szépségével és természetes határok fontosságával. A Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Geográfia tanszékvezetőjeként, majd más tudományos tisztségeiben is – évtizedeken át tanulmányozhatta és taníthatta a Kárpátok- és a Kárpát-medence természeti- és gazdasági földrajzát. Kevés magyar ismerte-szerette nála jobban Magyarországot. A Trianon előtti Magyarországot.

Szerény sorozatunk Cholnoky nagyszerű műve, az 1929-ben a Franklin Társulat gondozásában megjelent Magyarország földrajza c. kötet segítségével – szóhasználatából és szellemiségéből is merítve – mutatja be Magyarországot. Annak rendkívüli természeti és kultúrtörténeti szépségeit.

A bevezetővel együtt 6 részes írásunk

„…arra való, hogy megmutassa hazánk igazi képét. A magyar életnek ez az otthona, ez a lakása! Ennek minden szobáját, minden kamráját meg kell ismerni. Mindenhova be kell kukkantanunk s minden látottnak az okát is meg kell ismernünk. Mert csak az okos ember, aki lehetőleg mindennek az okát is megkeresi és megérti. Csak hazánk alapos megismerése teszi érthetővé a történelmi eseményeket is, meg a gazdasági élet fordulatait is.” Cholnoky

Cholnoky tanácsa alapján, a kereteink adta lehetőségekhez mérten indítjuk – s ajánljuk „olvasva utazásunkat”.

Forrás:

1./ Beluszky Pál: A modernizáció területi különbségei / Rubicon, 2001/8-9.

2./ Estók János: Mi veszett oda a nagy háborúval és Trianonnal? Magyarország gazdasága 1914-ben / Rubicon, 2017/7-8.

3./ Zeidler Miklós: A trianoni béke – Szerződés vagy diktátum? / Rubicon, 2020/6-7.

4./ Kubassek János: A Vörös térkép / Rubicon, 2020/6-7.

5./ Rónai András: Térképezett történelem / Magvető Könyvkiadó, Budapest 1989.

6./ Cholnoky Jenő: Magyarország földrajza / Kráter Kiadó 2010.

Szöveg: Gőgös Norbert