Címlap » Magazin » SVALBARDREIN – A svalbardi rénszarvas

 
 

SVALBARDREIN – A svalbardi rénszarvas

 

Jelentkezés, kapcsolat



UTAZÁSI FELTÉTELEK



ELEKTRONIKUS HÍRLEVÉL

Archívumok

Az Arktisz messze legtávolabbra tévedt patás növényevői. Talán az utolsó jégkorszak végén érkeztek ide Svalbardra (Spitzbergák), alig több, mint 1.000 km távolságra (!) a Földrajzi Északi-sarktól. Erős hóesésben és kellő távolságból – sokszor jegesmedvéknek vélik őket az emberek… Az utóbbi évezredekben „átvettek” ugyan néhány jegyet a sarki nagyragadozók viselkedéséből – de az emberre persze továbbra is teljességgel veszélytelenek. Sőt! Habár vadállatok, a hosszú sarki tél mély havában, egészen közel engednek minket – magukhoz. Így spórolnak energiáikkal. S állítólag nagyon kíváncsiak is ránk… hogy mit is keresünk Svalbardon… (?) 

Fizikai megjelenés

Az eurázsiai rénszarvasoktól eltérően, prémje októbertől – májusig világosszürke, sőt fehér. Lábai rövidebbek, testalkata sokkal tömzsibb eurázsiai rokonainál. A bikák tömege átlagosan 80 kg, míg a jóval kisebb teheneké 60 kg. A rénszarvasokra jellemző módon, mindkét nem visel agancsot, nyáron a bikáké sokkal mutatósabb. Itt fenn, az é. sz. 78º (!) felett, a bikák a tél elején elveszítik agancsukat – míg a tehenek megtartják azt. A szarvasok világában példa nélküli jelenségre csak a közelmúltban sikerült elfogadható elméletet találni: A természet így „oldja meg”, hogy a jóval erőteljesebb bikák ne „üssék ki” a teheneket, a hosszú téli éhezés során. Sűrű, kétrétegű bundájuknak köszönhető, hogy az amúgy igen sovány egyedek is gömbölydedre hízottnak tűnnek. Az eurázsiai rénszarvasoktól és észak-amerikai karibuktól eltérően, sohasem alkotnak nagy csordákat (Kanadai és alaszkai rokonaik esetén nem ritkák a többezres vándorló csordák sem.) Télen, a legtöbbször 2-3-4 tagú csoportokban láthatjuk őket, de rendszeresen megjelennek magányos bikák is. A sűrű hóesés szürkés-fehérjében álldogálva, nem csoda, hogy sokan medvét vélnek bennük első ránézésre…

Svalbardrein életút

A borjak (egyetlen borjú/ anya) júniusban születnek, a sietős sarki nyár első harmadában. Anyjuk 3 hónapon át képes szoptatni őket. 3.000 g tömegüket 90 nap alatt kell min. 24 kg-ra növelniük, annak érdekében, hogy az októberben beköszöntő sarki tél első napjaiban ne fagyjanak meg. A következő év májusától (ha megérik…) köszönt rájuk az első nyári bőség: A Spitzbergák jégmentes területein (az arktiszi szigetvilág 60%-át fedik jégmezők és gleccserek) nagyszerű legelők zöldellnek. A svalbardi rénszarvasok feladták eurázsiai rokonaik „finnyásságát” – vagyis nem csak bizonyos zuzmókat fogyasztanak. A rövid sarki nyár gyorsan változó legelőinek majd minden növényét lelegelik. Sietősen, s élvezve az éjféli napot, a  ragadozók nélküli szigetvilág boldog biztonságát. Testtömegük min. 30%-át kell, hogy magukra szedjék zsírban (!), hogy eséllyel induljanak a következő télnek. A legdúsabb átmeneti – legelők 3 szigeten találhatóak: Edgeøyán, Barentsøyán és a fősziget, Spitsbergen Nordenskiöld-föld nevű vidékén. A szarvasbőgés és párzás időszaka októberre esik. A domináns bikák háreme akár 10 tehénre is duzzadhat – de eközben ne gondoljunk semmiféle, a magyarországi gímszarvas bőgés alatti impozáns és magasztos életképekre, küzdelmekre… A svalbardrein bikák néhány agancs-billentés után lemondanak a szerelemről… s a tehenek is sokkal praktikusabbak, kevesebb hűhóval is beérik… Az evés itt sokkal sürgetőbb –  mint a Kárpát-medence kifogyhatatlan táplálék forrású erdeiben, de akár azt is mondhatjuk, a norvég belátás… ebben az esetben is eltér, a magyar keményfejűségtől…

Október 26-tól a Nap egy pillanatra sem éri el a horizontot, beköszönt a sarki éj, s annak csontig hatoló hidege. (A következő év február 16-tól látni ismét néhány percre.) A sarki éj és az azt megelőző- illetve követő hónapok szürkülete rendkívül kemény időszak. Kizárólag a legerősebb, legegészségesebb rénszarvasok élhetik túl. Patáikkal egész nap a havat kaparva keresik a gyér zuzmó foltokat, illetve rendszeresen hegyet másznak – a meredek, szél által letisztított oldalakon, gerinceken. Az ide látogató turisták először nem is értik – miért másznak a szarvasok a legnehezebb terepeken, s mit nyalogatnak a kopár, éles törmeléken.

A rendkívül nehezen megszerzett, csekélyke energiát egyetlen módon lehet megőrizni: ha az állat szinte alig mozog. Általános jelenség, hogy az ebéd elején, az ablakon át megpillantott rénszarvas 30-40 perccel később, a desszert és a kávé elfogyasztása után is szinte ugyanott van – az ablak bal sarkához tán kicsit közelebb…

A jéghideg kőmezőkön történő téli legelés 9-11 év alatt koptatja el a svalbardi rénszarvasok fogait. Így általában, ilyen idős korukban halnak éhen. (Ha hirtelen olvadás, majd fagyás történik – vagy megfagyó eső borítja a havat – az éhhalál tömeges méreteket is ölthet.) Az éhező egyedek csendben megfagynak, örökre elszenderednek, a fokozatosan hízó hó vagy jégréteg alatt. Utolsó álmukban talán a déli, melegebb, sokkal tovább legelhető skandináviai, szibériai – vagy netán kanadai tundrákról ábrándoznak… ahol természetesen a zuzmó mindig zöldebb…

Hogyan tévedtünk ide?

Máig sincs egységesen elfogadott vélemény – hogyan tévedhettek ide a rénszarvasok, nagyjából 8.000 évvel ezelőtt. A migráció Szibériából történt, majd az éghajlat változásával az „itt rekedt” populáció külön alfajjá vált, a csak rájuk jellemző sajátosságokkal. A Spitzbergák nem szarvasnak való vidék – életüket felemészti a túlélési küzdelem. (Esetük hasonló a mongóliai Gobi-ban rekedt barnamedvékéhez, akik néhány évezreddel ezelőtt még egy zöldebb, termékenyebb Gobi-ba érkeztek, s mára sivataggá /nyáron elviselhetetlenül forró sivataggá/ romlott környezetük.)

A rövidke sarki nyár legelői mellett az egyetlen előnyt a nagyragadozók (farkasok, medvék, hiúzok, szirti sasok) teljes hiánya jelentette. Az emberek is csak a XVI. században jelentek meg – de őket is csak a tengeri emlősök (bálnák, rozmárok, fókák) vonzották.

A rénszarvasra a XIX. század második felétől vadásztak – amit a norvég kormány 1925[1]-ben tiltott be. A mai svalbardrein populáció tehát már „ismét nem fél” az embertől. Ha a világos tél[2] idején találkozunk velük – sokszor meglepően közel engednek magukhoz. Tudjuk – spórolnak az energiával. De legalább annyira munkálkodik bennük a kíváncsiság: „Kik vagyunk és hogyan tévedtünk ide?” kérdezgethetik maguktól – immár ránk, emberekre – s nem csak saját helyzetükre gondolva… miközben melankolikus szemeikből az állandó „nézzük őket – vagy fussunk…”  vívódás tükröződik.

Norvégia kormánya kérte a szigetvilág több mint 60%-ának UNESCO világörökségi védelmét. Ha a státuszt megkapják, létrejön Európa legnagyobb UNESCO világörökségi vadonja – s végleg betiltják a vadászatot. Így végleg megszűnik majd a rénszarvasok említett vívódása…

Longyearbyen-be, Svalbard fővárosába (s egyetlen városába) már most is számos egyed rendszeresen bejár. A helyi egyetemisták közül többen egyenesen azt állítják, hogy péntek- és szombat- éjszakákon sokszor jobban alkalmazzák a KRESZ szabályait, mint számos diáktárs…

Jegesmedve vonások…

Földünk legészakabbi szarvasai jó-néhány fizikai és viselkedésbeli módosuláson estek át – aminek következtében „jegesmedve vonások”-ról írnak velük kapcsolatban egyes szerzők. Cikkünk terjedelmi korlátaiból adódóan ezúttal csak felsoroljuk ezeket a vonásokat, furcsaságokat:

1./ Születés utáni rendkívül gyors növekedés

2./ A testtömeg 30%-át elérő, vagy meghaladó őszi zsírfelhalmozás

3./ Jégen járás (Az élelem felkutatása közben a svalbardrein átkel a gleccsereken, jégmezőkön, befagyott fjordokon, sőt a befagyott tenger jégtábláin is)

4./ Kíváncsiság az ember jelenlétében

5./ Rossz látási viszonyok esetén, távolról – a tömzsi alkatból és fehér színből adódó hasonlóság

 

 

***

Szöveg és kép: Gőgös Norbert

Forrás:

1./ Andreas Umbreit: Spitsbergen, Bradt Travel Guides, Fourth edition 2009.

2./ Dag W. Aksnes: The University Centre in Svalbard, Rapport 34/2013.

3./ Internet források

[1] 2006-tól ismételten vadászhatóak, korlátozott számban. Évente 250 – 300 kilövési engedélyt adnak ki – ennek azonban csak a felét használják fel a „lusta” vagy fokozottan állatvédő szemléletű norvég vadászok.

[2] Március – április időszaka