Címlap » Magazin » Tórshavn – Thor isten kikötője

 
 

Tórshavn – Thor isten kikötője

 

Feröer a „Skandináv világ hatodik országa” legnagyobb városa és egyben fővárosa Tórshavn. A 18 nagyobb tagból álló szigetvilág a Dán Királysághoz tartozik – de megannyi autonóm joggal, nemzeti önrendelkezési lehetőséggel és független, a viking korba visszanyúló parlamenttel. Nem csoda hát, hogy a valamikor a 800-as évek közepén a Thor isten kikötője nevet kapó, mára 19.000 lakosúra duzzadt fővárosban, még ma is olyan sokan emlékeznek a Viking Idők[1] dicső cselekedeteire. Rövidke cikkünk Tórshavn históriájának ezen első 200 évéből ragad ki részleteket.

 

A város címere

Hát ez nem csak a nagysikerű fantasy film szüleménye? – kérdezheti a város címerét vizsgáló érdeklődő. Thor a villámlás és mennydörgés óészaki istenének keze, benne a legendás, csak a féktelen erejű isten által mozdítható, bumeráng módjára visszarepülő kalapács, a Mjölnir.   Már csak az ausztrál Chris Hemsworth női szíveket sűrűn dobogtató mosolya és igen szerencsés fizikuma hiányozna a hollywoodi érzethez… – helyette ott vannak az Atlanti-óceán hullámai.  „Itt minden nő kelta eredetű – és minden férfi viking” tartja a helyi szólás, ennek megfelelően egyértelmű, hogy a címer is a viking mondavilágban eredeztethető. Thor / Tór kalapácsa nem csak a régészeti leletek ismétlődő motívuma – ma is szívesen használják medálként, díszítő motívumként.

 

Grímur Kamban érkezése

Régészeti leletek és csekély számú írásos forrás is bizonyítják, hogy a szigetvilágot írországi térítő szerzetesek fedezték fel, az 500-as években. (Szt. Brendan). Tórshavn helyszínének kiválasztása, környezetének belakása azonban a vikingek érdeme volt. Az É-D irányban 47 km hosszúságban elnyúló, töredezett lándzsahegy alakú Streymor-sziget (Áramlatok-szigete) déli oldala itt a legvédettebb, a tőle 5 km távolságra, keletre lévő Nólsoy-sziget „viharvédő falainak” köszönhetően. A Faereyinga saga (Feröeriek históriája) szerint Harald Hárfagri (Széphajú Harald), az első norvég király zsarnokoskodásai elől menekülve hagyták el Grimúr Kamban lankskipjei (angolul long ship vagyis hosszúhajó) az addig ismert vizeket, s indultak el a végtelen Atlanti-óceánon nyugatra – majd vetődtek ide. A langskipek (hosszúhajók) nagyszerűen konstruált, kétsoros evezős

Széphajú Harald király

-vitorlások voltak, középen elegendő raktérrel, a hullámokat „átvágó”, azokon nem hánykolódó haladási „modorra l”. A két legismertebb hosszúhajó típus a Skeid és a Drekkar, ezekkel a tökéletesen épített járművekkel (és a vikingek közismert, félelmet nem ismerő természetével) elérhetőek voltak a fagyos óceánok távoli pontjai is. Tórshavn földjéből 825 környékéről kerültek ki a legrégebbi skandináv (óészaki) stílusú tárgyak, tehát Széphajú Harald (872-930) király korát 50 évvel megelőzve értek ide az első vikingek. Az Izlandon a XII. sz. végén íródott Faereyinga saga (Feröeriek históriája) így kicsit „fiatalított” Grimúr Kamban korán. A szigetek lakosai által ma is honalapítóként tisztelt jarl-ról (ebből származik az angol earl vagyis gróf szó) csak annyit tudni bizonyosan, hogy norvég származású volt, de kelta rokonsággal és birtokkal is rendelkezett, a mai Skóciához tartozó Shetland- vagy Külső-Hebridák szigetein. Kinézetét, jellemét 1.200 év homálya, távolsága fedi – legendabeli elűzőjéről, Széphajú Harald királyról is csak modern kori, elképzelt portrék készültek / készülnek.

Tinganes törvényei

Tór isten kikötője két évszázadon át a ting / Løgting (angolul Law Thing, vagyis joggyűlés) helyszíne volt. Lakatlan hely, senki földje (a törvény kimondás földje), ahová ellentéteiket félretéve – fegyvertelenül érkeztek a klánok képviselői. A joggyűlés félszigete, teljes nevén Føroya løgting kifejezésből alakult ki a Tinganes név, ami a mai belvárost jelöli. Tinganes partjára lépve egy viking harcos sem viselhetett fegyvert, senki sem élvezhetett helyzeti, vagy erőfölényből származó előnyt – az itt hozott szóbeli törvényeket mindenkinek be kellett tartania. A ting / Løgting az óészaki világ három joggyűlésének (a Man szigeti Tinwald és az izlandi Tingvellir) egyike volt, s ezzel az emberiség történetének egyik legősibb „parlamentje”.

A 900-as években a törvényeket szóban jegyezték meg, le nem írták – s a becslések szerint 4.000 lakos életét szabályozták (akik kb. 60.000 juh tulajdonosai voltak)

A törvények egyike szerint Tinganesen senki sem telepedhetett meg – az örökkön a senki földje, a törvény kimondás földje kellett maradjon.

A klánok, jarlok és harcosok egymás közötti vitáit a hólmganga „intézménye” segítségével oldották meg, igen gyorsan és hatékonyan: Egy arra kijelölt helyszínen, előzetes megállapodás alapján, szemtanúk előtt, harci baltával a kézben – küzdöttek meg a vitázó felek, amíg a győztes agyoncsapta alulmaradt kihívóját. A hólmganga során nyert igazság Odin akarata volt, nem számított gyilkosságnak.

Északi birodalmak születése

A 900-as évek második felétől egyre több, az egyes országok földrajzi határait átlépő, sőt számos különböző nyelvet is egybeolvasztó viking birodalom megszületésének lehetünk szemtanúi. A legismertebb skandináv birodalomépítő Villásszakállú Svend dán uralkodó fia, II. (Nagy) Knut Svensson (994-1035) volt. Keresztény hitre tért (de Géza fejedelemhez hasonlóan gyakorolta régi hitét is), kiterjedt diplomácia kapcsolattal rendelkezett minden európai keresztény udvar felé – flottájára és viking harcosaira támaszkodva meghódította Angliát, Norvégiát, s vazallusává tette Skóciát, sőt névleg a Feröer-szigeteket is. Nagy Knut, 4 ország királya, s megannyi terület legfőbb hűbérura idősebb napjait legszívesebben angliai fővárosában, Winchesterben töltötte – de langskipjei uralták az Atlanti-óceán, s annak minden északi melléktengere vizeit. Nyilvánvalóvá vált, hogy a távoli Feröert előbb – utóbb végleg magába olvasztja majd valamelyik nagynépességű skandináv erőközpont.

II. (Nagy) Knut Svensson (994-1035) birodalma. Piros szín: országai; Narancssárga: Függő területek. (Faroes, vagyis Feröer-szigetek az ÉNy-i ponton.)

 

Tróndur í Gøtu emlékezete

Tróndur í Gøtu jarl 960 körül született, Feröer egyik legbefolyásosabb klánja vezetőjeként. Odinban hitt, egész életében a Valhallá[2]ba készült, s mindenben a régi világhoz – illetve szigetei függetlenségéhez ragaszkodott. Legfőbb ellenfele Sigmundur Brestisson, a keresztény hitre tért és Olaf Tryggvasson király norvégiai udvarában járt – s annak vazallusává vált – helyi főúr volt. Kettejük harca máig élő legenda. Kettejük vélhető meggyőződése máig élő vita alapja. Kettejük vélhető személyisége máig élő inspirációs forrás – mindkét megközelítésben. Hagyomány – vagy haladás. Az ősök tisztelete – vagy az új elfogadása. Elzárkózó függetlenség – vagy hasznot hozó csatlakozás. Igen fontos vagy –ok ezek a mai Feröeren is.

Kr. u. 1000-ben, Vajk –  I. István magyar királlyá koronázásának évében, Sigmundur Brestisson és katonái egy éjszakai rajtaütés során elfoglalták Tróndur í Gøtu longhouseát (hosszú viking rönkház). A jarl választhatott a keresztény hitre térés vagy lefejezése között. A praktikus viking az előbbit választotta – de csak azért, hogy 5 évvel később, amikor alkalom nyílott rá, visszavágjon.

Ellenfele 1005-ben bekövetkezett halála után Tróndur í Gøtu még 30 évig élt. Ismerte a kereszténységet – de ragaszkodott régi hitéhez is. Családja továbbra is szigetek legbefolyásosabb klánja maradt.

Néhai ellenfelének veje, Leif Ossursson csak Tróndur 1035-benbekövetkezett halála után „vetemedett arra”, hogy a szigeteket Magnús Óláfsson (Magnus the Good) norvég király védelmébe ajánlja.

  1. volt a viking kor vége.

Mi tagadás – A Tinganes ugyanebben az évben vásártérré alakult, ahol a kereskedés szabályait immár Bergenből (Norvégia) irányították. Megkezdődött Tór isten kikötőjének norvég, majd  Hanza- szövetségi korszaka.

 

Szöveg: Gőgös Norbert
Kép: Internet források

[1] A Krisztus születése utáni 825 – 1035. időszaka.
[2] A csatában elesett viking hősök Paradicsoma.